Játszóház januárban

Készülnek a hóemberekSAJTÓKÖZLEMÉNY:
A játszóház teremti meg a lehetőséget a gyerekek számára a közösségi élmény szerzésére, a kreatív szakavatott foglalkozásokra, amelyen keresztül fejlődik a gyerekek kézügyessége, gondolkodási készsége, logikai készsége, amely hatással lesz a későbbi életükre. Ezért is hasznosak, és egyre népszerűbbek a játszóházasok.

Az egyesület 2012 októberétől minden hónapban szervezi a játszóházat az Abonyi Karitász Csoport segítségével.
A Szent Imre Közösségi Házban tartotta a lelkes kis szervező önkéntes csapat az év első játszóházát.

Íme a beszámoló :

„A hangulat családias volt, most nem voltunk nagyon sokan a hideg, esős idő miatt is. Azonban így minden gyerekre jutott elég idő, igazán szép alkotások születtek. A tél jegyében hóembert készítettünk többféleképpen, készült hóember ceruzatartó, hóemberes mobildísz, varrott hóemberlány és hóember fiú. Ceruzatartóból a katicás változatnak is sikere volt, ebből mindenki készített magának is óriási élménnyel. A farsangi időszakról sem feledkeztünk meg, farsangi álarcok készültek többféle díszítéssel: lett zebránk, oroszlánunk, tigrisünk, leopárdunk, pillangónk, és társaik. Pihenés  gyanánt az udvaron hócsata is dúlt, ami után jól esett a közös nápolyizás.”

A háttérről:
Az Önkéntesség elterjesztése (TÁMOP-5.5.2.-11/1-2012-0020) „Nyissunk a világra” című pályázat egyik elemeként valósult meg a játszóház. A helyszín most a Szent Imre Közösségi Házban volt., az egyesület az anyagköltséget biztosította a programhoz.

Fiatalok Egészséges Életmódjáért Egyesület